Hétvégén a Háromszéki EKE első rádióstúráján vehettünk részt Menyházán. A téli időpont és a nagy távolság nemigen kedvezett a részvételnek, úgyhogy egy nagyon szűk csoport (2 résztvevő) vállalkozott erre a hosszú útra.
Szombaton kora hajnalban indultunk neki a 400 km-es autóútnak a Béli-hegységben megbúvó, egykor a Nyugati-Kárpátok gyöngyszemének is nevezett üdülőhelységbe.Már majdnem dél volt mire megpillanthattuk a szállodákkal, gyógyfürdőközpontokkal és kempingekkel tarkított, a Monyásza-patak völgyében hosszan elnyúló települést. Gyorsan el is foglaltuk a szállásunkat, majd nekivágtunk
egyet rádiózni, kihasználva azt a pár órát ami még a napsütésből megmaradt.
Autóval visszamentünk Déznáig, majd rátértünk a Zúgó-völgyében levő az erőteljes fakitermelés által nagyon is legyalult de jól karbantartott erdészeti útra a főgerinc irányába végcélként a Smida (YO/WC-018) 866m-es csúcsával.
Az autót a völgyben hagyva a csúcs felé tartó jóval meredekebb erdészeti úton próbáltunk elindulni. Sajnos hamar szembesülnünk kellett avval a ténnyel, hogy 3-400 méteres tengerszint feletti magasságban biza a felsőbb régiókból olvadozó hóréteg biza iszonyatos sártengert tud képezni.
Mivel az úton nem boldogultunk, ezért az útszélén próbáltunk a fák között továbbmenni, ahol ugyan sár nem volt, de a nemrég kivágott erdőben bizony sűrű csipkebokrok nőttek fel közben, szóval itt is ugyanúgy meg kellett kínlódjunk a továbbhaladással. Végül közel másfél órás hősies küzdelmek után megpillanthattuk egy nagyobb tisztás szélén a csúcsot jelző sziklákat
és végre boldogan húzhattuk fel a székely zászlót az antenna-tartó árbócra.
Rövid de intenzív rádiózás után aztán megismételtük visszafelé is a küzdelmet az bozóttal és sárral, szerencsére már sokkal gyorsabban ment, és még napvilág leértünk Déznára, így volt alkalmunk felsétálni a várhoz is gyönyörködni a naplementében.
A romok alapján komoly védművekkel rendelkező nagyméretű vár lehetett valamikor, hasonlatos a solymosi és világosi várakhoz. A várat a török időben robbantották fel, azóta az enyészetnek indult, mígnem a Menyházán tartózkodó Czárán Gyula meglátta a turisztikai lehetőséget benne és szerpentinútat épített a faluból fel a várhoz. A turistaút még most is megvan az aradi hegyimentő-szolgálat által folyamatosan karbantartva, jelzésekkel, táblákkal
és ahol szükséges láncokkal is ellátva.
A piros háromszögön felmenve és a sárga sávon lejőve kb. 1 óra alatt lehet végigjárni e nagyszerű emlékét a vérzivataros múltnak.
Mi is ezen látogattuk meg a várat, a felfelé utat a láncos résszel megrövidítve és a szerpentineken
A várból leérve továbbmentünk Menyházára ahová a nap utolsó sugaraival érkeztünk, így már a fejlámpáink fényénél kerestük meg Czárán Gyula sírját a katolikus temetőben, ahol az EKE Háromszék nevében egy koszorút helyeztünk el, a Nyugati Kárpátok nagy szerelmesének és a gyalogturizmus úttörőjének végső nyughelyén.
Menyháza amúgy bővelkedik Czárán Gyula emlékekben, hiszen a nagy kutató minden télen ide vonult vissza, hogy rendbe szedje feljegyzéseit és megírja a leírásokat a nyáron végzett feltáró útjairól. A környéken is több túraútvonalat írt le, és a közeli karsztfennsíkokat is kutatta. Ennek állít emléket a központban elhelyezett emlékkő,
amely mellett most már román nyelvű tábla is áll méltatva Czárán Gyula munkásságát
és ahonnan a legtöbb túraútvonal is kiindul, csak választani kell a sok lehetőség közül.
Sajnos a 2017-es óriási vihar nyomán, amelynek során a környező erdők jórészét kidöntötte a szél, a legtöbb túraútvonal jelenleg is le van zárva, bár a fakitermelők azóta is irdatlan mennyiségben szállítják el a fákat sajnos nemigen kerítettek sort a főleg gerinceken húzódó turistautak megtisztítására.
Vasárnap mi is innen az emlékműtől indultunk az egyetlen nyitva levő túraúton a sárga pontot követve a Gaudeamus turistaház irányába.
Eleinte kellemes tavaszias erdei környezetben, később aztán egyre nagyobb hóban kapaszkodtunk felfelé a víznyelőkkel tarkított tisztáson meghúzódó aradi egyetemisták által használt (télen sajnos lezárt) házikóhoz.
Innen már csak egy rövid séta a Tarnóczy-rétig (Poiana Tinoasa), a töbrökkel,
víznyelőkkel, apró tavacskákkal
tarkított, a hó alatt is jól megfigyelhető karsztjelenségeket bemutató fennsíkig.
A sárga kereszten folytattuk a karsztfennsík bejárását, egyre mélyebb, kissé latyakos hóban. Sajnos az előrehaladásunk egyre nehezebb lett, és a gerincre felérve láthattuk, hogy a széltörés miatt tényleg alig lehet közlekedni a már csak nyomokban felismerhető túrautakon. Így szomorúan állapítottuk meg, hogy már nincs esélyünk elérni a Szárhegy-tetőt, ahonnan az eredeti tervek szerint szintén rádióztunk volna, hanem innen visszafordulva és a sárga pont másik ágát követve a Megyes patak völgyében tértünk vissza Menyházára, ahol még körbejártuk a települést, megtekintettük a vashámor romjait, amelyik hasonlatos a fülei vashámorhoz, de olyan egyedi megoldásokat is tartalmaz amelyek eredeti funkcióját mind a mai napig nem sikerült a szakértőknek megállapítaniuk,
illetve körbejártuk a kempinget és a csónakázótavat,
amely során mind erősebb lett az érzés, hogy ide mindenképpen érdemes visszajönni nyáron is.
Túránkat végül egy hétfő hajnali hosszú kocsikázással fejeztük be, ami bár unalmasan hangzik, de néha azért megéri messzebbre is elmászkálgatni és jobban megismerni a tágabb környezetünket is.
További fényképek
itt.
És itt vannak a gyalogosan bejárt útvonalak:
