Ezen a hétvégénis újabb gyalográdiózásra indultunk ezúttal Podu Dâmboviței melletti két utolsó még aktiválatlan csúcsra, az 1600m magas Zăbava és az 1407m magas Colții Ghimbavuluira. Távolról egészen hívogató hegycsúcsok ezek hatalmas dómokként emelkednek ki a tájból, valahányszor Fundáta felől ereszkedtünk le a Dâmbovița felé mindig ott tornyosultak szemben az autóúttal mintha csak már alig várnák, hogy valaki meglátogassa őket.
És arra bizony eleget kell várjanak, mert kívül esik mindenféle turistaúttól és semmilyen túraleírásban sem szerepelnek, úgy látszik valamiért a regáti népek nagyon hanyagolják ezeket a fával benőtt meredek hegycsúcsokat. Pedig fenn azért elég sok tisztást és kilátóhelyeket rejtegetnek ezek a Bucsecs, a Leaota a Királykő és a Iezer-Păpușa közé ékelődött dombocskák. És nem csak a távoli hófödte hegységeket lehet innen megcsodálni, de a lábunk alatt is a Dâmbovița, a Ghimbav, a Cheia és a Corvu hatalmas szurdokvölgyeket és szorosokat ásott ki lenyűgöző sziklaformációkkal.
Lenne mit csodálni errefelé, de nagyon elhagyatott helye ez a világnak. Egyetlen turistaútvonal vezet itt át, a két hegycsúcs között nyeregben keresztben összekötve a Cheia szorost a Ghimbav szorosával és tovább a Dragoslavele csúcsáig, de lehet hogy Dragoslavele környékén még eléggé járt ez az út, de itt biza egyetlen egy régi jelzésen kívül mást nem láttunk. Csak a legelszántabb szurdoktúrázok járnak errefelé akik nem a jelzéseket keresik, hanem a minél megközelíthetetlenebb utakat. Meg persze a bolond rádiósok akik még ennél is megközelíthetetlenebb helyek után kajtatnak.
Pedig eleinte még kedvesnek tűnik a terep szekérúton lehet haladni a Cheia völgyéből
utána pedig a nyeregből egy erdőkitermelő úton folytathatjuk
de sajnos a látszat csalóka, mert az erdei utak hamar lefelé fordulnak a völgyek felé, és tovább már nincs semmi a mi vezessen, ágak-bogak között kidőlt fákat kerülgetve kell nekivágni az egyre meredekebbre forduló gerincélnek, valahogy így
de persze feljebb ennél már csak rosszabb lesz, a tölgyest lassan felváltja a fenyő, az egyre sűrűbb ágak között, sziklákon kapaszkodva kell a sokszor 40-50 fokos emelkedőt leküzdeni. És csak nincs kegyelem, a Zăbava csúcsa nagyon nehezen adja meg magát, az 5 km-es utat több mint 2 és fél óra alatt tesszük meg, azért, hogy aztán alig-alig tudjuk összehozni a szükséges 4 kapcsolatot az ismét hihetetlenül rossz terjedés miatt.
De szerencsére valahogy sikerül így indulhatunk vissza a nyeregbe, ahonnan még vár egy újabb kíméletlen meredek mászás a szemközti csúcsra is. Evvel ha lehet még jobban megszenvedünk a csúszós avaron, pedig mint visszafelé kiderült lenne egy erdei út, ami ugyan régen nem volt használva de azért még mindig elég tiszta, hogy jobban lehessen haladni rajta. És ez csak egy kicsivel indul lennebbről, dehát ez van, ha előzetes információk nem voltak róla, legalább most ide csatolom az útvonalat, gyakorlatilag a nyereg előtt az esztena felett indul egy erdei út, csak hát meglepő módon eleinte visszafelé és enyhén lejtve, hogy végül egy hosszabb kerülővel és jónéhány szerpentinnel abszolválja a meredek oldalt egészen a gerincig ahol már sokkal lankásabban folytassa. Aki még akarja aktiválni ezt a csúcsot mindenképpen ez az út a javasolt.
Itt is van egy térkép arról, hogy merrefelé tekeregtünk:
Bár nem egyszerű túra, nekünk több mint 8 órába tellett megjárni a kettőt (igaz sokat is időztünk a csúcsokon a rossz terjedés miatt), de azért érdemes ellátogatni a környékre és megcsodálni az itt-ott előbukkanó mioritikus tájat (csak tudnám, hogy mi a francot jelent az a szó)
Itt van néhány fénykép a túráról (igaz nem valami sok, mert azért a nagy kaptató rendesen kikészített, nem nagyon maradt erőnk fényképezgetni is)
